avagy az állami egészségügy, és sztk-s orvosok, akik bár az életre esküdtek, a halálba küldenek.

Ezt a posztot, talán még túl dühösen, az egész világra haragudva írom. Nem biztos, hogy jó ez így. Nem biztos, hogy pontosan mindent észérvekkel le tudok írni, úgy elvakít a düh és a csalódottság. Viszont kiírom magamból, megosztom másokkal és ez segíteni fog, hogy újult erővel vágjak neki a harcnak és küzdelemnek. Ha legalább nekem segít, hogy megnyugodjak, már megérte, ha esetleg másnak is segít, akkor meg pláne.

Tisztázzuk az elején, mind én, mind a szüleim és nagyszüleim is világ életükben dolgozó, adófizető állampolgárok voltak. Szüleim még mindig aktív dolgozók, öcsém egyetemista, de aláírta a hallgatói szerződést, vagyis biztosan ide fizeti egy darabig az adóforintjait és a tb-jét. Kopogjam, le, családom egészen egészségesnek mondható, nem pocsékolta senki a befizetett társadalombiztosítást.  Én szintén aktív dolgozó vagyok 2009 óta folyamatosan, mióta végeztem az iskoláimmal. A válságban kezdtem munkát keresni, és húsz nap kivételével, azóta folyamatosan dolgozom. Férjhez mentem, elérkezett a családalapítás ideje. Szeretnék gyermekeket, vagy nézzük az állam részéről, tisztes adófizető polgárokat szeretnék, szülni, nevelni.

A történetem két évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor is elkezdődött a nagy babaprojekt, melynek első lépése a mesterséges fogamzásgátlás elhagyása volt. Rendszeres nőgyógyászati szűrésre jártam minden évben napra pontosan, 18 éves korom óta. A hidegzuhany akkor ért minket először, amikor hosszú hónapokig nemhogy teherbe nem estem, de még csak nem is menstruáltam. Bár az orvosok mondják, nem értesz hozzá, ne diagnosztizáld magadat, én azért tudtam, nincs ez így rendben. Gondok lehetnek még ebből, így elmentem a nőgyógyászomhoz. Elküldtek, mondván teljen el fél év, majd helyreáll minden. Naiv páciens hallgat az orvosra, és nem hallgat a megérzésekre. Fél év múlva visszamentem, a helyzet változatlan.  Az orvos felír egy gyógyszert, amely meghozza a menstruációt, úgymond kényszerítve, a nő durva görcsöket él át, de érdemben nem segít. Meguntam a tesze-toszaságot, gondoltam kisvárosi doki, mit is vártam. Majd Budapesten keresek valakit. Így a fővárosban elmentem nőgyógyászhoz, az sztk-ba, ahová tartozom, mert már régóta itt éltünk. A nőgyógyász elküld, mondván 1 évig ő nem foglalkozik azzal, hogy nem estem teherbe. Próbáltam jelezni felé, hogy nem csak teherbe nem esek, hanem nem is menstruálok. Nem érdekelte, azt mondta várjam meg az egy évet. Majd ha addig nem történik semmi, megvizsgálnak. Nagy nehezen, de kivártam, persze a helyzet nem javult. Igyekeztem a netről összeszedni a lehetőségeket, hogy vajon mi lehet a bajom.  Volt is elég erős sejtésem, de az teljesen biztos volt, hogy összetett hormonális problémáról van szó. Ugyanis időközben indokolatlanul sokat híztam, és pattanásos is lettem. Egy év eltelt, visszamentem a nőgyógyászhoz, aki méltóztatott vérvételre küldeni. Két hormonszintem magas volt, melynek okai súlyos elváltozások is lehetnek, bár ezt sem ő közölte velem, hanem továbbirányított endokrinológushoz. Közel 2 hónap a várakozási idő egy ilyen szakrendelésre, mert egy teljes kerületet 1 szakorvos lát el heti 2*4 órában. Ha már akkor tudtam volna, ha csak sejtettem volna valamit, nem sajnáltam volna magánklinikát fizetni. Végre eljutottam ehhez az orvoshoz, aki kis híján kidobott a rendelőből, merthogy” mi az, hogy, ő ellásson, amikor én nem is itt lakom”. Magas ívről leszarta, hogy itt lakom, csak a főbérlők nem szeretik ezt bejelenteni. Mégis mit gondolt? Hobbiból 200 km-t utaztam, hogy a két szép szemét nézzem vizsgálat közben? Vagy szándékosan kitaláltam, hogy Üszögpusztáról, csak azért Budapestre utazom, hogy őt bosszantsam, a hülye problémáimmal? Végül megvizsgált, illetve dehogy vizsgált, hova is gondolok? Összesen 4 és fél percet szánt rám, amiből 2 azzal telt, hogy megkereste a kartonomat a rendszerben. Majd írt egy beutalót újabb vérvételre, na meg egy szemészeti vizsgálatra, mondván, ha ott gondok vannak, akkor majd elküld alapos kivizsgálásra. Elmentem a vérvételre, ugyanazok az eredményeim lettek rosszak. Mivel hónapokat kellett várnom a következő endokrin látogatásomra, és több mint 1 hónapot a szemészetre, így az interneten próbáltam tájékozódni, mi okozhat magas prolaktin, illetve magas ACTH szintet. Akkor szembesültem vele, hogy bizony agyalapi mirigy vagy mellékvese daganat. Összetörtem persze, bár próbáltak vigasztalni, hogy ugyan már, akkor az orvosok már azonnal intézkedtek volna az első vérvételnél. Biztos semmi baj. Egy teljes hétbe telt, hogy kiheverjem ezt a sokkot, és elegem lett. Elhatároztam, hogy pénzt nem sajnálva, egy magánklinikán fogom megnyugtatni, vagy kezeltetni magamat.

2 hónap leforgása alatt, 30.000 Ft-ért tetőtől talpig kivizsgáltak, két problémát is megállapítottak. Mr vizsgálatra intéztek beutalót, arra kellett sokat várni, különben minden 1 hónap leforgása alatt meg lett volna. Egy kisebb anyagcserezavart kezelnek jelenleg, illetve az MR kimutatott egy daganatot az agyalapi mirigyemen. Hipofízis adenoma a neve. Szerencsére elég kicsi fajta, és úgy tudom gyógyszerekkel kiválóan kezelhető, talán el is múlik. Bár a gyógyszerek mellékhatásai elég szörnyűek lehetnek, de akkor is kezelhető, nem rák, és egészséges terhességet is kihordhatok. Ettől még nem vagyok boldog, hiszen megbarátkozni azzal, hogy daganat van az ember agyában, nem könnyű, de igyekszem. Bár rákos sejteket nem tartalmaz, mégis kóros sejtszaporulat, és súlyos betegségnek számít. Hamarosan megyek vissza a doktornőmhöz, aki bizonyár részletesebben tájékoztat, és gyógyszert ír fel. Megnyugtat majd, és biztosít róla, hogy együtt helyretesszük a problémát. Segít, majd, hogy újra optimista legyek. Bennük már bízom, pedig az orvosokban sokat csalódtam. Másfél éve tudom, hogy valami nincsen rendben, de senki nem tett semmit. A hipofízis adenoma, szinte mindig jóindulatú, legtöbbször prolaktin termelő, és gyógyszerrel kezelhető. Főleg hogy kicsike, 1 cm-nél kisebb. Szerencsés vagyok a szerencsétlenségben, mert mégiscsak ott vannak a „legtöbbször, de nem mindig, a 90%-ban, és nem 100%-ban, a lehetett volna” kifejezések. És még így is, mert most már hiszek az internetnek, mert az ott olvasottak sarkallottak a magánklinikára, ha nem kezelik időben a hipofízis adenómát, olyannyira károsíthatják a szervezetet, hogy végleges meddőséget, esetleg halált is okozhatnak. Vagy megnőhetnek, és akkor műteni kell. Akkor beletúrnak az agyamba. Ez a sok tényező mindvégig ott lebegett. Nem hiszem el, hogy egy nőgyógyász nem ismeri ezeket a lehetőségeket. Hiszen orvos és a szakmája nagyon közel áll a hormonokhoz. Tudnia kellett, hogy van ilyen. Az sztk-s endokrinológusnak is tudnia kellett a véreredményekből, hogy ez komoly is lehet.  Persze azzal voltak elfoglalva, hogy van rajtam pár plusz kiló. Le kellene fogyni, ez is lehet itt a baj. Tegyük hozzá, hogy itt 5-7 kilóról beszéltünk, a bmi-m 26-os, a határérték 25. Az pedig már fel sem merült bennük, hogy ok nélkül híztam, az viszont már kóros. Azonnal MR vizsgálatra, hasi és nyaki ultrahangra, tüdőröntgenre kellett volna küldeniük, és ezzel kizárni a daganatos, komoly betegségeket. Csak ez mind nagyon sokba kerül az államnak, túlságosan felhasználnám a tb-met, így nem népszerűsítik. Amíg nincs a beteg a halálán, nem kell kivizsgálni. Addig húzzák, amíg nem muszáj. Elküldtek volna MR-re, ha már a látóteremmel gondok vannak, ha már akkora a daganat, hogy nyomja a látóideget, ne adjisten növeli az agykamrai nyomást, melyen már csak egy életmentő műtét segíthet. Végül is a halál olcsóbb, mint a kivizsgálás. Ezért nem kérhet a háziorvos bármilyen vérvizsgálatot. Azt csak szakorvos teheti, akikhez hónapokat kell várni. Addig egy szerencsétlenebb beteg, akinek rákos daganata van, akár esélytelenné is válhat a gyógyulásra. És ki tudja, talán már nekem is késő. Ami a gyermekáldást illeti. Talán végleg meddő lettem a késlekedés miatt, s bár nem halok meg fizikai értelemben valószínűleg, a lelkem együtt halna meg a reménnyel, hogy valaha a szívem alatt hordhatok egy kisbabát.

Ha az első megérzésemnél, hogy valami nem stimmel, ha az első jeleknél elmegyek és fizetek egy magánklinikának, talán már a kezemben tarthatnám a gyermekemet, és az egész csak egy rossz álom lenne. Nem lett volna veszélyben sem az egészségem, sem a termékenységem, sem a lelkem ilyen hosszú ideig.  Fizetem a tb-t, így az egészségügy ingyen van, de a gyógyítás pénzbe kerül. És ha nincsen rá? Akkor talán súlyosabb árat fizetsz érte. Az életedet. Jogosan érzem magamat dühösnek.

Irtó dühösnek.

Lady D