Reagálnék erre a posztra: http://www.roadrecord.hu/blog/2013/05/11/ezert-nem-vasarolok-toled-inkabb-semmit/

Én aki középen vagyok, tudom milyen vásárolni és eladni, most ezt írom Neked vevőnek:

Utálom, hogy ennyi problémád van, de még jobban, hogy ilyen kistílű vagy.

Utálom, hogy neked semmilyen kultúrád nincsen.

Utálom, hogy abba is belekötsz, amit te bactál el.

Utálom, hogy azt hiszed, én vagyok a pszichológusod, és ingyen kell foglalkoznom a problémáiddal, mert éppen fusztrált vagy az asszony miatt.

Utálom, hogy nem tudod megérteni, nálunk is rendszer van. Ha 2 nap van felétek szállítás, akkor 2 nap van.

Utálom, hogy nem érted, a plusz fuvar, plusz költség, de még jobban utálom, hogy ennek ellenére megoldom neked.

Utálom, hogy képes vagy ünnepnap, vagy hétvégén is keresni, csak azért mert Vevő vagy.

Utálom, hogy ingyencuccért kuncsorogsz, de mégjobban utálom, hogy olyan ingyencuccért, mint a papírszalvéta.

Utálom, hogy 3-szor módosítod amit akarsz, de még jobban, ha utána én vagyok a hülye, mert nem bírlak követni.

Utálom, amikor azt mondom emailben, de te mégis telefonon diktálod a rendelést.

Utálom, hogy nem bírlak beírni a naptáramba, mert rendszeresen szabadidőmben hívsz, amikor nincsen nálam.

Utálom, hogy azt hiszed, te vagy az egyetlen vevőm, de méh jobban hogy a legtöbb  pont olyan hülye mint, te.

Utálom, hogy neked fogalmad sincsen mennyi mindentől függ, hogy teljesítsem a kérésedet.

Utálom, hogy fogalmad sincsen róla, hogyan befolyásolja a tahometer és az euro árfolyam a rendelésedet és a szállítási időt.

Utálom, hogy heteket kell könyörögnöm a csereraklapért, a számlázási adatokért, de még jobban utálom, hogy ezt elfelejted, amikor a hülye posztodat írod.

Utálom, még ennél is jobban, hogy nem fizetsz időben! Arról ne is beszéljünk, ha egyáltalán nem fizetsz.

Utálom, hogy fogalmad sincsen mennyi mindennek kell megfelelnie a hazai vállalkozónak.

Utálom, hogy nem érted, minket törvények, szabályok kötnek, vagyis a rendszer nálad nem stimmel. Utálom, hogy nem érted, az nem úgy van, hogy csak úgy R2, mert Te azt mondtad.

Utálom, hogy amíg te pátyolgatást, extraszolgáltatást, ingyencuccot vársz el, én nem számlázhatom ki neked, a bosszúságot amit okozol.

Utálom, hogy nincs jobb dolgod, mint ilyen posztokat irkálni.

Utálom, hogy annyira hülye vagy, hogy saját magadat is leégeted a posztoddal, mivel ha kielemzem, következtetni tudok, hogy viszonteladó vagy.

(ha meg mégsem, akkor utálom, hogy ráhúzol valamit a vállalkozókra, amiről fogalmad sincsen, mert életedben 3-szor valaki megszopatott!)

Utálom, hogy ezek szerint, te magadat is utálod.

A legjobban mégis azt utálom, hogy én ennek ellenére kiszolgállak, mert szeretnék megélni.

avagy az állami egészségügy, és sztk-s orvosok, akik bár az életre esküdtek, a halálba küldenek.

Ezt a posztot, talán még túl dühösen, az egész világra haragudva írom. Nem biztos, hogy jó ez így. Nem biztos, hogy pontosan mindent észérvekkel le tudok írni, úgy elvakít a düh és a csalódottság. Viszont kiírom magamból, megosztom másokkal és ez segíteni fog, hogy újult erővel vágjak neki a harcnak és küzdelemnek. Ha legalább nekem segít, hogy megnyugodjak, már megérte, ha esetleg másnak is segít, akkor meg pláne.

Tisztázzuk az elején, mind én, mind a szüleim és nagyszüleim is világ életükben dolgozó, adófizető állampolgárok voltak. Szüleim még mindig aktív dolgozók, öcsém egyetemista, de aláírta a hallgatói szerződést, vagyis biztosan ide fizeti egy darabig az adóforintjait és a tb-jét. Kopogjam, le, családom egészen egészségesnek mondható, nem pocsékolta senki a befizetett társadalombiztosítást.  Én szintén aktív dolgozó vagyok 2009 óta folyamatosan, mióta végeztem az iskoláimmal. A válságban kezdtem munkát keresni, és húsz nap kivételével, azóta folyamatosan dolgozom. Férjhez mentem, elérkezett a családalapítás ideje. Szeretnék gyermekeket, vagy nézzük az állam részéről, tisztes adófizető polgárokat szeretnék, szülni, nevelni.

A történetem két évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor is elkezdődött a nagy babaprojekt, melynek első lépése a mesterséges fogamzásgátlás elhagyása volt. Rendszeres nőgyógyászati szűrésre jártam minden évben napra pontosan, 18 éves korom óta. A hidegzuhany akkor ért minket először, amikor hosszú hónapokig nemhogy teherbe nem estem, de még csak nem is menstruáltam. Bár az orvosok mondják, nem értesz hozzá, ne diagnosztizáld magadat, én azért tudtam, nincs ez így rendben. Gondok lehetnek még ebből, így elmentem a nőgyógyászomhoz. Elküldtek, mondván teljen el fél év, majd helyreáll minden. Naiv páciens hallgat az orvosra, és nem hallgat a megérzésekre. Fél év múlva visszamentem, a helyzet változatlan.  Az orvos felír egy gyógyszert, amely meghozza a menstruációt, úgymond kényszerítve, a nő durva görcsöket él át, de érdemben nem segít. Meguntam a tesze-toszaságot, gondoltam kisvárosi doki, mit is vártam. Majd Budapesten keresek valakit. Így a fővárosban elmentem nőgyógyászhoz, az sztk-ba, ahová tartozom, mert már régóta itt éltünk. A nőgyógyász elküld, mondván 1 évig ő nem foglalkozik azzal, hogy nem estem teherbe. Próbáltam jelezni felé, hogy nem csak teherbe nem esek, hanem nem is menstruálok. Nem érdekelte, azt mondta várjam meg az egy évet. Majd ha addig nem történik semmi, megvizsgálnak. Nagy nehezen, de kivártam, persze a helyzet nem javult. Igyekeztem a netről összeszedni a lehetőségeket, hogy vajon mi lehet a bajom.  Volt is elég erős sejtésem, de az teljesen biztos volt, hogy összetett hormonális problémáról van szó. Ugyanis időközben indokolatlanul sokat híztam, és pattanásos is lettem. Egy év eltelt, visszamentem a nőgyógyászhoz, aki méltóztatott vérvételre küldeni. Két hormonszintem magas volt, melynek okai súlyos elváltozások is lehetnek, bár ezt sem ő közölte velem, hanem továbbirányított endokrinológushoz. Közel 2 hónap a várakozási idő egy ilyen szakrendelésre, mert egy teljes kerületet 1 szakorvos lát el heti 2*4 órában. Ha már akkor tudtam volna, ha csak sejtettem volna valamit, nem sajnáltam volna magánklinikát fizetni. Végre eljutottam ehhez az orvoshoz, aki kis híján kidobott a rendelőből, merthogy” mi az, hogy, ő ellásson, amikor én nem is itt lakom”. Magas ívről leszarta, hogy itt lakom, csak a főbérlők nem szeretik ezt bejelenteni. Mégis mit gondolt? Hobbiból 200 km-t utaztam, hogy a két szép szemét nézzem vizsgálat közben? Vagy szándékosan kitaláltam, hogy Üszögpusztáról, csak azért Budapestre utazom, hogy őt bosszantsam, a hülye problémáimmal? Végül megvizsgált, illetve dehogy vizsgált, hova is gondolok? Összesen 4 és fél percet szánt rám, amiből 2 azzal telt, hogy megkereste a kartonomat a rendszerben. Majd írt egy beutalót újabb vérvételre, na meg egy szemészeti vizsgálatra, mondván, ha ott gondok vannak, akkor majd elküld alapos kivizsgálásra. Elmentem a vérvételre, ugyanazok az eredményeim lettek rosszak. Mivel hónapokat kellett várnom a következő endokrin látogatásomra, és több mint 1 hónapot a szemészetre, így az interneten próbáltam tájékozódni, mi okozhat magas prolaktin, illetve magas ACTH szintet. Akkor szembesültem vele, hogy bizony agyalapi mirigy vagy mellékvese daganat. Összetörtem persze, bár próbáltak vigasztalni, hogy ugyan már, akkor az orvosok már azonnal intézkedtek volna az első vérvételnél. Biztos semmi baj. Egy teljes hétbe telt, hogy kiheverjem ezt a sokkot, és elegem lett. Elhatároztam, hogy pénzt nem sajnálva, egy magánklinikán fogom megnyugtatni, vagy kezeltetni magamat.

2 hónap leforgása alatt, 30.000 Ft-ért tetőtől talpig kivizsgáltak, két problémát is megállapítottak. Mr vizsgálatra intéztek beutalót, arra kellett sokat várni, különben minden 1 hónap leforgása alatt meg lett volna. Egy kisebb anyagcserezavart kezelnek jelenleg, illetve az MR kimutatott egy daganatot az agyalapi mirigyemen. Hipofízis adenoma a neve. Szerencsére elég kicsi fajta, és úgy tudom gyógyszerekkel kiválóan kezelhető, talán el is múlik. Bár a gyógyszerek mellékhatásai elég szörnyűek lehetnek, de akkor is kezelhető, nem rák, és egészséges terhességet is kihordhatok. Ettől még nem vagyok boldog, hiszen megbarátkozni azzal, hogy daganat van az ember agyában, nem könnyű, de igyekszem. Bár rákos sejteket nem tartalmaz, mégis kóros sejtszaporulat, és súlyos betegségnek számít. Hamarosan megyek vissza a doktornőmhöz, aki bizonyár részletesebben tájékoztat, és gyógyszert ír fel. Megnyugtat majd, és biztosít róla, hogy együtt helyretesszük a problémát. Segít, majd, hogy újra optimista legyek. Bennük már bízom, pedig az orvosokban sokat csalódtam. Másfél éve tudom, hogy valami nincsen rendben, de senki nem tett semmit. A hipofízis adenoma, szinte mindig jóindulatú, legtöbbször prolaktin termelő, és gyógyszerrel kezelhető. Főleg hogy kicsike, 1 cm-nél kisebb. Szerencsés vagyok a szerencsétlenségben, mert mégiscsak ott vannak a „legtöbbször, de nem mindig, a 90%-ban, és nem 100%-ban, a lehetett volna” kifejezések. És még így is, mert most már hiszek az internetnek, mert az ott olvasottak sarkallottak a magánklinikára, ha nem kezelik időben a hipofízis adenómát, olyannyira károsíthatják a szervezetet, hogy végleges meddőséget, esetleg halált is okozhatnak. Vagy megnőhetnek, és akkor műteni kell. Akkor beletúrnak az agyamba. Ez a sok tényező mindvégig ott lebegett. Nem hiszem el, hogy egy nőgyógyász nem ismeri ezeket a lehetőségeket. Hiszen orvos és a szakmája nagyon közel áll a hormonokhoz. Tudnia kellett, hogy van ilyen. Az sztk-s endokrinológusnak is tudnia kellett a véreredményekből, hogy ez komoly is lehet.  Persze azzal voltak elfoglalva, hogy van rajtam pár plusz kiló. Le kellene fogyni, ez is lehet itt a baj. Tegyük hozzá, hogy itt 5-7 kilóról beszéltünk, a bmi-m 26-os, a határérték 25. Az pedig már fel sem merült bennük, hogy ok nélkül híztam, az viszont már kóros. Azonnal MR vizsgálatra, hasi és nyaki ultrahangra, tüdőröntgenre kellett volna küldeniük, és ezzel kizárni a daganatos, komoly betegségeket. Csak ez mind nagyon sokba kerül az államnak, túlságosan felhasználnám a tb-met, így nem népszerűsítik. Amíg nincs a beteg a halálán, nem kell kivizsgálni. Addig húzzák, amíg nem muszáj. Elküldtek volna MR-re, ha már a látóteremmel gondok vannak, ha már akkora a daganat, hogy nyomja a látóideget, ne adjisten növeli az agykamrai nyomást, melyen már csak egy életmentő műtét segíthet. Végül is a halál olcsóbb, mint a kivizsgálás. Ezért nem kérhet a háziorvos bármilyen vérvizsgálatot. Azt csak szakorvos teheti, akikhez hónapokat kell várni. Addig egy szerencsétlenebb beteg, akinek rákos daganata van, akár esélytelenné is válhat a gyógyulásra. És ki tudja, talán már nekem is késő. Ami a gyermekáldást illeti. Talán végleg meddő lettem a késlekedés miatt, s bár nem halok meg fizikai értelemben valószínűleg, a lelkem együtt halna meg a reménnyel, hogy valaha a szívem alatt hordhatok egy kisbabát.

Ha az első megérzésemnél, hogy valami nem stimmel, ha az első jeleknél elmegyek és fizetek egy magánklinikának, talán már a kezemben tarthatnám a gyermekemet, és az egész csak egy rossz álom lenne. Nem lett volna veszélyben sem az egészségem, sem a termékenységem, sem a lelkem ilyen hosszú ideig.  Fizetem a tb-t, így az egészségügy ingyen van, de a gyógyítás pénzbe kerül. És ha nincsen rá? Akkor talán súlyosabb árat fizetsz érte. Az életedet. Jogosan érzem magamat dühösnek.

Irtó dühösnek.

Lady D

Reagálnék erre a cikkre:

http://divany.hu/poronty/2013/01/29/itt_a_vedoneni_a_ciganyfalubol/

Kedves Védőnéni!

Először is nagyon tisztelem, azért amit képes véghezvinni.

Viszont szeretném a mélyen tisztelt Védő nénit megkérni, hogy egyszer látogasson el… teszem azt Komlóra. Kérhetném Ózdra, vagy akárhová, de én mégiscsak ezt a kicsi baranyai városkát hoznám fel példának.

A helyzet amúgy is borzalmas az egész Dél-Dunántúli régióban munka és megélhetés kapcsán. Munkahelyek tízezrei szűntek meg az elmúlt években, sok ember küzd a megélhetéséért a nem cigány közegből. Ők küzdenek, próbálkoznak, a fél országot, a fél Európát, a fél világot bejárják munkahelyért. Kényszerből, mert nem szeretnek tartozni, mert éhes szájakat kell etetniük. 1 vagy kettő éhes szájat. Odaadja a kocsiját, nem vesz ruhát, nem jár sehová, de a számláit varázslatos módon fizeti, és nem tartozik.

Tudja a Kedves Védő néni, hogy Komlón a legdrágább a meleg víz szinte az egész országban? Tudja, hogy kommunális adó lassan már csak Komlón, és a hasonló településeken van az országban? Tudja, hogy a lakások Komlón a legolcsóbbak szinte? Tudja, hogy 800 EZER forintért kap egy 1 szobás lakást? És végül tudja miért? Igen. A cigányok miatt.

Valahogyan mi különböző fajtájú romákat ismerhetünk, mert a komlóiak kérem szépen borzasztóak. Őket tessék védeni és integrálni. Tessék megoldani a következő problémákat, vagy tessék nekem megmagyarázni, miért nem tehetnek arról az elviselhetetlen mértékű kulturális, anyagi, erkölcsi pusztításról, amit végigvittek az elmúlt évtizedekben. Mert tudja, ők már akkor sem dolgoztak, amikor Komló virágzó bányaváros volt. Ők akkor is csak tespedtek és segélyen éltek. Csak akkor még volt kinek eltartani őket. Mert bizony a dolgozók tartották el őket. Azért, mert a sok közüzemi tartozás miatt, a fizető polgárok terhei nőttek. Rájuk hárult a drágulás. Azóta is a téli 50-60 ezres fűtéscsekken ők fizetik be a sunnyogók, a cigányok költségeit. Vagy a vízdíjból. vagy akármiből.

A romák régen is, és most is csak szülik a semmibe a gyerekeket. Szeretetből? Ugyan már. Az a gyermekszeretet, hogy intézetbe adják, majd valamelyik rokon kiveszi? Az a gyermekszeretet, hogy 8 évesen már bűnöző? Hogy a fél életét börtönben fogja tölteni, a másik felét meg az utcán? Milyen anya az ilyen? Milyen család, aki szörnyet nevel a gyermekéből? Ezt nekem senki ne hívja gyermekszeretetnek. A gyermekszeretet az, amit ott a többi család csinál. Hátrahagyja a városát, a barátait, rokonait, hogy száz meg ezer kiló méterekre munkát vállaljon, azért az egy vagy két gyermekének az eltartásáért. Azokért a csemetékért, akikből később tisztes adófizető polgárt fog faragni. Ez a gyermekszeretet. Amikor felelősséggel, akaratból vállalunk gyermeket, vállalva annak mindennemű következményét, és az azzal járó kötelességet. Úgyhogy most had sértődjek meg én, hogy valaki azt meri gyermekszeretetnek nevezni. Azt hogy a gyermekei büdösek, koszosak, lopnak, csalnak, hazudnak. 10 éves korukig, mert utána rabolnak, verekszenek, és később még ennél is kegyetlenebb dolgokat művelnek. Kérem szépen a védő nénit, vállaljon ide 1 gyermeket, és engedje el a városba. Abba a városba, ahol mindenkinek személyes tapasztalata, vagy egy ismerőse által megélt tapasztalata van cigányok által elkövetett bántalmazásból, nemi erőszakból, rablásból, vagy lopásból. Ahol a saját szülőhelyén az ember, nem mer gyalog közlekedni.

Szóval, ha engem kérdeznek, nem sajnálkozom. És nem azért mert a gyufásdoboz, meg a hasáb jó játék, hanem azért mert a cigánygyerekek első játéka a fahusáng, meg a pillangókés, és máris lesz okostelefon meg aranyfux, vagy a lány füléből kiszakított fülbevaló. Nem sajnálkozom, mert a segély napján taxival megy haza a Tescóból a család. Telik nekik valamiből tetkókra, ékszerekre, cigarettára, kocsmázásra.

És, hogy a pénz miatt nem éri meg szülni? Na, ezt senki ne mondja. 3 gyermek, különélő szülők, intézetből cserélődő purdék, segély, ingyen étkezés, ingyen tankönyv (de minek?), ingyen orvosi ellátás, többszörös emelt családi pótlék, árvasági, és rögtön jó biznisz a putriba 9 havonta gyereket szülni.

Tehát elismerésem Védő néni, de néha nem ártana levenni a szemüveget. Azt, amivel ennyire szépnek látja a világot. Azt, ami így eltakarja ezt az országos problémát. Kellene meghallgatni átlagemberek, átlagvéleményét, és rájönni, mennyit szenvednek, mennyit nélkülöznek ők a cigányok miatt. Ha nem kellene eltartani a sok senkiházit, talán nem süllyedne a MAGYAR tovább a nyomorba. Talán mélyen a lelkében a magyar nem kívánná, hogy integrálás helyett valami egészen mást csináljanak velük. 

Ennyi voltam

xoxo

LadyD

Reakció a

http://velvet.hu/blogok/futoszalag/2012/11/19/egy_frusztralt_penztaros_siramai/

címen található fusztrált pénztáros levelére...

Szépen vagyunk. Utálja a vásárlókat. Mert azok panaszkodnak és dühösek. Tényleg mi vagyunk a hibásak? Előre is szeretnék elnézést kérni azoktól a kedves dolgos pénztárosoktól, akik nem így viselkednek. Akinek nem inge...ne is vegye fel! Menjünk csak sorba a pontokon, melyek saját tapasztalataimból táplálkoznak. Más-más üzletekből, boltokból, bevásárlóközpontokból, de akad olyan is, amelyikre az összes együttvéve vonatkozik.

1.Ha  a vevőnek 20.000-es címlete van, mégis mi a búbánatot csináljon? Menjen el a postára felváltani? Voltál te már postán? 10-kor nyit és lassabb, mint a Spar pénztár. Szóval, ha én 500 Ft-ért vásárolok, és 20.000-esem van, akkor nem kell felváltanod, hanem adj vissza belőle! Ez a dolgod. Ez a munkád. Ezért fizetnek. Nem engem, hogy váltogassam, téged. Ja, hogy nincs apró? Ne én tehessek már róla! Jó? A bankban sem mondják, hogy most 10.000 forintért álljak neki töltögetni, nyomtatgatni? Komolyan? Vagy az orvos sem mondja, hogy óóó, ez csak 140/90. Most emiatt, komolyan dolgozzak? Vegyem elő az EKG-t? Ne máár, de tényleg. Akartál te már hitelt felvenni? Remélem akarsz majd. 30.000-et. És azt mondják: Ne szórakozz! 30.000-ért? Ennyit dolgozni. Vegyél fel 100.000-et, úgy már megéri.

2.Ne dobáld a cuccaimat. Azért mert sz*r napod van,mert a Mari már kétszer volt bagószüneten, te meg egyszer sem, ne vágd oda elém a cuccaimat, én sem vágom hozzád a bankkártyámat. Nem azért veszek téglatest alakú tartós tejet, hogy te szétnyomorgasd. A zöldségemet meg pláne ne dobáld, mert ha puha lesz, vissza viszem és megeszed. Az üvegeket se koccolgasd, mert elreped. Üveg,könnyen törik. Vannak jófej pénztárosok. De te amolyan savanyúképű vagy. Nem dugott meg a pasid éjjel, és most dobálózol, az én kiflimmel. Nem ártott ő neked. Hagyd békén!

3.Ja, hogy nincs vonalkód. Megint áll a sor. Már harmadszor mióta itt vagyok. És csodálod, hogy ideges vagyok? Most miattam áll a sor, pedig a vonalkódozás, nem az én dolgom. Lehet a tiéd se, de akkor ne rám, hanem a kollégáidra akadj ki. Nem tudod a kódokat? Az is az én hibám ba***szki? Talán nem más olvashatatlan macskakaparásával kellene szenvedni, és agyongyűrt papírra írni a péksüti kódokat, hanem nyomtatni ABC sorrendbe. Könnyebb megtalálni. Vagy esetleg tanuljam meg én a kódokat?

4.Ó, hogy cigi csak a szomszéd kasszában van. Örülök. Illetve nem én, mert nem dohányzom, hanem az előttem lévő. Én csak annak, hogy meg kell várnod, míg a kollégádnak van fél perce cigit adni neked. Mé nincs feltöltve? Én töltsem? Én dolgom? Nagyon nem. Jaa, hogy a Marinak kellett feltöltenie? És nem töltötte? Ezért én vagyok a paraszt, és már megint dobálózol.

5.És ha a a vásárlónak még mindig nem fogyott el a türelme, jön a storno, kulcsot kérek projekt. Úgysem írja fel soha senki, kinél kulcsoltak, akkor mé nincs kulcsotok? Másoljak nektek? Mire valaki méltóztatik jönni, már nem aktuális az ebéd. Ebből már csak vacsora lesz. Mi is dolgozunk, nincs időnk két zsemle, szalámiért fél órát sorban állni. Mert kassza, az csak kettő van, a négyből. Én nyissak kasszát? Miért akkor szólsz be a hangosba, amikor a hátsó ember már a csemegepultot csapkodja?

6.Igen, elfogy a türelem a kasszához érve. Az idő pénz. Nincs több látnivaló, menni akarunk és kész, vacsorát kell főzni, nyűgös a gyerek, büdös van. Van ahol kosár sincs. SOHA. Zacskóba meg kezembe. Oda szedem a cuccot. Leszakad a pénztárnál, ha sokat kell várnom. És kurva lassú vagy. Elalszol, már szinte látom ahogyan folyik a nyálad. Bezzeg a másik, a szomszéd kasszánál már néggyel végzett, mire te eggyel. Tényleg ne legyek ideges?

+1 Sokan örülnének a munkádnak. Te meg panaszkodsz. El hiszem, hogy alul vagy fizetve, vagy hogy utálod az embereket. Akkor menj máshová, és add át a helyedet valakinek, aki szívesen csinálja. Mert nem iskolázottság kellene egy pénztári állás betöltéséhez, hanem megfelelő személyiség.

LadyDevonshire

Amikor az ismerkedés a tökéletes romantikából nevetséges paródiába torkollik…

Gimnazista koromban történt, hogy egy sokéves kapcsolat soron következő, már számolatlanodik szünetében újra rátaláltam az ismerkedés, a randizás helyes útjára. Csinosnak és jó fejnek mondott lány voltam, amolyan „jó party”.  Nem volt nehéz ismerkednem, viszont megtalálni a megfelelőt annál nehezebb. Legyen magas, legyen jó a sérója, és tudjon dumálni. Koraérett emancipuncinak tartottam magamat, mégis egyszerűen megvesztem azért, ha egy srác ledumált a lábamról. Nálam a jó szöveg felülírta a józan észt. Az értelem, a humor, az erkölcsi kereteken belül mozgó flegmaság, és ezeknek bármiféle hatásos és megnyerő kombinációja, egy szenvedélyes csókkal megtoldva nálam egyenes útként vezetett az ágyba. Illetve vezetett volna. Merthogy nem tagadom, lebeszélni le lehetett volna rólam a bugyit, egy arra érdemesnek, de erre holmi kevés férfiegyednek volt tehetsége.

                Szóval, reménytelenül kerestem a romantikát, a szenvedélyt, a nagydumás fickót, akinek beszállhatok az életébe, a vágyaiba, és nem utolsó sorban az ágyába. Nem kell elítélni, mindössze 2 ilyenen voltam túl akkoriban, a fent említett okoknak köszönhetően. Egy szürke sulis napon történt, hogy hazafelé menet, mikor felszálltam a buszomra, és lezuttyantam egy koszosbüdös ikarus puha és kényelmes ülésére, tekintetem a homályos, már-már sötétedő pályaudvar embereire tévedt. Hangyaként szaladgáltak az ízléses, és kevésbé ízléses egyedek a távolsági buszjáratok felé. Igazi csemegeasztal volt egy magamfajta ideális hímegyedet kereső csajnak a válogatásra, szemezgetésre. Amikor már kezdtem feladni, és könyörögtem magamban, hogy induljon már a busz, úgysem férnek fel többen, megláttam őt.  Őt, akiről még kerek egész 3 napig azt hittem, hogy ő bizony Ő. Nagybetűvel. Ahogy rám nézett kintről, vonásait kissé eltorzította az ablaküveg, és kinézetének teljeségét elfedte a sötétedés, és így én ezt a sejtelmes alakot hirtelen nagyon vonzónak találtam. A szemem úgy csillogott, hogy szinte láttam az ablaküvegben a hivalkodó tekintetemet. A srác ott termett, és fura kézmozdulatokkal, a telefonszámom megadására invitált. Persze mikor indítja be a motort a sofőr? Hát most, persze hogy most. Rázkódik a busz, mindjárt indulunk, nem tudom kiírni a számom a párás ablakra, izgulok, megremeg a kezem, olvashatatlan lesz. Megszületik az idea a fejemben, mobilteló elő, számom kijelzőre pötyög (nem ám 10*7-es LCD-re, 4*4-es alig láthatóra) és reménykedem, még időben el tudja olvasni. És igen, sikerül, a számom ott virít a kezében az ő mobilján. A busz elindult, és eltűnt a titokzatos esélyes a szemem elől. Még ki sem fordultunk a következő kanyarból, már csörgött is a polifónikus ho-horgász. (megjegyezném, ez annyira elavultnak számít, hogy a helyesírási hiba kontroller nem tudja értelmezni a szót). Csörög, felveszem, s bár nem ezt a hangot képzeltem el álmaim pasijához, hamar elfelejtem, miután randit kér tőlem. Pulzusom 120 percenként, hangos a busz, később visszahív, és megbeszéljük. Így is történik, hétvégére megbeszéljük a randit. Én nem alszom, nem eszem, csak várom a napot. Álmodozom, milyen romantikus lesz, amikor elmesélem valakinek, hogyan ismerkedtünk meg.

Eljött a nagy nap, órákig tartó készülődés, hogy a lehető legvonzóbb formámat hozzam, hogy bármilyen helyzetben jó legyen velem megjelenni. Megtudtam a telefonba, hogy egy faluban lakik Pécs mellett, én pedig egy kisvárosban Pécs mellett, így ott találkozunk, ahol „megismerkedtünk, ez mindkettőnknek kényelmes. Ahogy leszálltam a buszról, és haladtam a találkahelyre, olyan izgatott voltam, mint egy kisgyerek karácsonykor. Ahogy befordultam a sarkon, megláttam, ahogyan ott ül egy várótermi széken, rám néz,… és itt kezdődött minden. Így világosban, normális látási viszonyok között, se helyes, se jó sérójú, de még csak átlagos sem volt. A szívdobogásom lelassult, a szenvedélyem kihűlt. Mit tehettem volna, mégiscsak adnom kell egy esélyt, nem mondhatom neki, hogy a buszról szebbnek tűntél. És különben is ki tudja, lehet, ledumál a lábamról, kezdtem újra lelkes lenni. Puszi-puszi, bemutatkozás. Ekkor veszem észre, hogy az öltözködési szokásunk is merőben eltér. Rögtön az jutott eszembe, ő olyan falusi falusi, és ettől mély bűntudatom lett. Nem így akartam őt megítélni, de a pamut kockásing agyonmosva, és a fekete csupaszösz polárpulcsi lehangoló és vágycsökkentő. Mély levegő, hagyjuk kibontakozni, és felejtsük el a külsőségeket. Bár virág nem volt, és a nagyon csinos vagy is elmaradt, vártam milyen programmal áll elő. Romantikus séta, kávéház, kiállítás-nézegetés, parkban ücsörgés. Bármi szóba jöhetett nálam, ne legyen drága, mert egy kólát elfogadok első randin, de azért a több ezer forintos vacsora kínosan érintene. Mint kiderült ehhez hasonló kínos élményektől nem kellett tartanom, mert Péter felajánlotta, hogy a hidegre való tekintettel,(míg Micimackó énekel) mi üljünk be a buszváróterembe. Fogalmam sincsen miért nem hagytam ott az egészet akkor a pi***ába, valahogyan sajnáltam a srácot, és bíztam benne, hátha idővel észbe kap, és kisülhet még valami jó ebből a napból. Miután 1 teljes órája ültünk „romantikusan” a csövesekkel teli váróteremben, a koszos padokon, bűzben, és továbbra is hidegben. A micsinálsz, mittanulsz témákat kimerítettük. Ültünk ott és akkor rátört az udvarlás. Milyen szép vagy, milyen csinos, milyen fasza csaj. Már nem vágytam erre, eszembe jutott, hogy ugyan üljünk már be valahová egy kv-ra. Hát üljünk, ha akarsz, hangzott a válasz. ó hogy miért nem mondtam ezt előbb… a melegben, és kulturált környezetben kicsit több kedvem volt beszélgetni, így a döcögős kezdet után végre beindult a randevú, ha ezt még annak nevezhetem. Ekkor ért a sorozatos sokk. Szó szerint nem le, hanem feldumálta rám a ruhát mindössze 1 további óra alatt. Életcél, elképzelés, tervek semmi. Jól van, fiatal még, majd később eldönti. A sporthoz a hozzáállása, annyi, hogy a labdajátékok tetszenek neki, de fél, hogy megdobják, vagy rúgják a labdával, ezért nem űzi egyiket sem. Jól van fura rigolya, de ha a női kézilabdásokra gondolok, talán van benne némi igazság. Beszéljünk a buliról, szórakozásról, az minden korombelit összehoz. Hamar kiderült, hogy be nem tenné a lábát egy discoba, nem szereti a hangos zenét, és a sok embert, és azért reméli, ha komolyra fordul köztünk a dolog, nem járok el minden hónapban discoba. Hogy itt, hogy bírtam továbbra is szó nélkül, nem tudom. Én minden héten discoba járok, néha kétszer is, nemhogy minden hónapban. Ő nyilván más beállítottságú. Szóba került az informatika, mert ilyen tagozatra járok, és arra gondoltam, talán ebbe a témába otthon van, ha már ilyen otthonülős fajta. Beszélt 1-2 általam nem ismert játékról, majd ez a téma is leült. Gondoltam, kirándulni, sétálni biztos szeret, de elárulta, ehhez elég lustafajta. Szinte minden témából kifogytam, eszembe jutott még valami, bár ezt mindig féltem felhozni. A kocsik, a vezetés. Ez elég fiús téma, de nem szeretném, ha azt hinné, az érdekel, van-e kocsija. De mint kiderült, fél a vezetéstől, és a forgalomtól, ezért soha nem is lesz neki. Se jogsija, se kocsija.

Már szenvedtem és kínlódtam. Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy röhögjek ezen a randevún. Szabadulni akartam, de a lelkiismeretem miatt kegyes akartam lenni. Végül Péter, a következő párbeszéddel pontot tett a történetünk végére.

-          Figyelj már! lassan indulnom, kell, találkozhatnánk holnap is, de csak ilyen koradélután, mert a faluba gyenge a közvilágítás, és öt után má eléggé félek hazamenni.

-          Hazakísérjelek? – ez már szinte röhögéstől fuldokolva tört ki belőlem, de Péter komolyan vette, s a válasz megadta a kegyelemdöfést.

-          Kedves tőled, de túl kirívóan nézel ki a falumhoz.

Talán ha azzal kezdte volna, hogy van egy saját faluja, másképp alakul a történet :D Mindenesetre megvárta a buszomat, miután tapintatosan közöltem, hogy akkor most hazamegyek. Legnagyobb meglepetésemre, ahogy fel akartam lépni a buszra, odahajolt és meg akart csókolni. Elrántottam a fejemet, és puszi lett a csókból. Hazamentem, majd kisvárosomban egy fasza kis bulival akartam elfelejteni örökre ezt a történetet. Szép vagy nem szép, a barátnőmmel sírva röhögtünk az egészen. Harmadszor kellett neki előadnom a hazakísérhetlek párbeszédet, amikor megszólalt a mobilom a disco mosdójában. Mivel el sem mentettem Péter számát, így gyanútlanul felvettem. Ez hangzott el:

-          Szia cicám! Nagyon jó volt a mai randi. Nagyon jól éreztem magamat. Ha holnap hazakísérsz, bemutatnálak a szüleimnek, csak akkor ne sminkeld ki magadat. Mit csinálsz amúgy?

-          Éppen bulizok, abban a discoban, amiről meséltem.

-          Azt hittem megegyeztünk a discóról, és te máris elmentél?

-          Péter, ez nem fog nekünk összejönni, mások az elképzeléseink. Sok sikert az életedhez.

Mielőtt reagált volna, kinyomtam.

Hat sms-t kaptam éjszaka, hogy miért szakítottam vele, és hogy beszéljük meg, és hogy meg ne csaljam a discoban. Megfenyegetett, nehogy kurválkodni merjek, mert a lányok azt szokták a discoban.

Végül összejöttem egy sráccal, majd felhívtam Pétert hajnalban.

-          Péter összejöttem valakivel, kérlek, hagyj békén, mert az új pasim zabos az smseid miatt.

-          Jó, de nem fog megverni?

-          Ha nem keresel többet, nem.

Azóta nem hallottam róla...

Lady Devonshire

Üdv neked, aki a nagybetűs Élet blogomat olvasod!

Őszintén remélem, hogy izgalmasnak és lebilincselőnek fogod találni a tartalmakat és a történeteket.  Leginkább a "mindennapi dolgok" "társadalmi kapcsolatok" kategóriába sorolhatom a blogomat, hiszen ez a témakör, ami mindig, minden körülmények között foglalkoztatja az átlagembereket. Ez a téma tud a legjobban megsiratni, megnevettetni mindenkit.Hiszen ez az életünk.

Magamról annyit, hogy a 20-as éveim közepén járok, régóta tartó kapcsolatban, és immáron boldog házasságban élek. Kevesen tudják rólam, hogy imádok írni, ezért nem is vállalom a valós kilétemet. Nick nevemmel egyik kedvenc könyvem főhősének karaktere mögé bújok, az ő élete, a róla szóló könyv inspirált leginkább írásra, blogolásra, történetek kitalálására és megalkotására. Szeretem a szenvedélyt és a humort, de leginkább szeretem a véleményemet kinyilvánítani, közzé tenni. Rendkívül borzasztónak találom, hogy mennyi naiv ember van a világon, hogy mennyi irányítható birka él közöttünk. Nem csípem sem a vallást, sem a c betűs etnikumot. Míg előzőt pénzlehúzásnak, jól felépített üzletnek, addig utóbbit elviselhetetlen társadalmi problémának tartom. Kérlek ennek szellemében olvasd tovább a blogomat, mert ezek a témák alapjául szolgálnak több bejegyzésemnek.

Jó szórakozást kívánok

Lady D