Amikor az ismerkedés a tökéletes romantikából nevetséges paródiába torkollik…
Gimnazista koromban történt, hogy egy sokéves kapcsolat soron következő, már számolatlanodik szünetében újra rátaláltam az ismerkedés, a randizás helyes útjára. Csinosnak és jó fejnek mondott lány voltam, amolyan „jó party”. Nem volt nehéz ismerkednem, viszont megtalálni a megfelelőt annál nehezebb. Legyen magas, legyen jó a sérója, és tudjon dumálni. Koraérett emancipuncinak tartottam magamat, mégis egyszerűen megvesztem azért, ha egy srác ledumált a lábamról. Nálam a jó szöveg felülírta a józan észt. Az értelem, a humor, az erkölcsi kereteken belül mozgó flegmaság, és ezeknek bármiféle hatásos és megnyerő kombinációja, egy szenvedélyes csókkal megtoldva nálam egyenes útként vezetett az ágyba. Illetve vezetett volna. Merthogy nem tagadom, lebeszélni le lehetett volna rólam a bugyit, egy arra érdemesnek, de erre holmi kevés férfiegyednek volt tehetsége.
Szóval, reménytelenül kerestem a romantikát, a szenvedélyt, a nagydumás fickót, akinek beszállhatok az életébe, a vágyaiba, és nem utolsó sorban az ágyába. Nem kell elítélni, mindössze 2 ilyenen voltam túl akkoriban, a fent említett okoknak köszönhetően. Egy szürke sulis napon történt, hogy hazafelé menet, mikor felszálltam a buszomra, és lezuttyantam egy koszosbüdös ikarus puha és kényelmes ülésére, tekintetem a homályos, már-már sötétedő pályaudvar embereire tévedt. Hangyaként szaladgáltak az ízléses, és kevésbé ízléses egyedek a távolsági buszjáratok felé. Igazi csemegeasztal volt egy magamfajta ideális hímegyedet kereső csajnak a válogatásra, szemezgetésre. Amikor már kezdtem feladni, és könyörögtem magamban, hogy induljon már a busz, úgysem férnek fel többen, megláttam őt. Őt, akiről még kerek egész 3 napig azt hittem, hogy ő bizony Ő. Nagybetűvel. Ahogy rám nézett kintről, vonásait kissé eltorzította az ablaküveg, és kinézetének teljeségét elfedte a sötétedés, és így én ezt a sejtelmes alakot hirtelen nagyon vonzónak találtam. A szemem úgy csillogott, hogy szinte láttam az ablaküvegben a hivalkodó tekintetemet. A srác ott termett, és fura kézmozdulatokkal, a telefonszámom megadására invitált. Persze mikor indítja be a motort a sofőr? Hát most, persze hogy most. Rázkódik a busz, mindjárt indulunk, nem tudom kiírni a számom a párás ablakra, izgulok, megremeg a kezem, olvashatatlan lesz. Megszületik az idea a fejemben, mobilteló elő, számom kijelzőre pötyög (nem ám 10*7-es LCD-re, 4*4-es alig láthatóra) és reménykedem, még időben el tudja olvasni. És igen, sikerül, a számom ott virít a kezében az ő mobilján. A busz elindult, és eltűnt a titokzatos esélyes a szemem elől. Még ki sem fordultunk a következő kanyarból, már csörgött is a polifónikus ho-horgász. (megjegyezném, ez annyira elavultnak számít, hogy a helyesírási hiba kontroller nem tudja értelmezni a szót). Csörög, felveszem, s bár nem ezt a hangot képzeltem el álmaim pasijához, hamar elfelejtem, miután randit kér tőlem. Pulzusom 120 percenként, hangos a busz, később visszahív, és megbeszéljük. Így is történik, hétvégére megbeszéljük a randit. Én nem alszom, nem eszem, csak várom a napot. Álmodozom, milyen romantikus lesz, amikor elmesélem valakinek, hogyan ismerkedtünk meg.
Eljött a nagy nap, órákig tartó készülődés, hogy a lehető legvonzóbb formámat hozzam, hogy bármilyen helyzetben jó legyen velem megjelenni. Megtudtam a telefonba, hogy egy faluban lakik Pécs mellett, én pedig egy kisvárosban Pécs mellett, így ott találkozunk, ahol „megismerkedtünk, ez mindkettőnknek kényelmes. Ahogy leszálltam a buszról, és haladtam a találkahelyre, olyan izgatott voltam, mint egy kisgyerek karácsonykor. Ahogy befordultam a sarkon, megláttam, ahogyan ott ül egy várótermi széken, rám néz,… és itt kezdődött minden. Így világosban, normális látási viszonyok között, se helyes, se jó sérójú, de még csak átlagos sem volt. A szívdobogásom lelassult, a szenvedélyem kihűlt. Mit tehettem volna, mégiscsak adnom kell egy esélyt, nem mondhatom neki, hogy a buszról szebbnek tűntél. És különben is ki tudja, lehet, ledumál a lábamról, kezdtem újra lelkes lenni. Puszi-puszi, bemutatkozás. Ekkor veszem észre, hogy az öltözködési szokásunk is merőben eltér. Rögtön az jutott eszembe, ő olyan falusi falusi, és ettől mély bűntudatom lett. Nem így akartam őt megítélni, de a pamut kockásing agyonmosva, és a fekete csupaszösz polárpulcsi lehangoló és vágycsökkentő. Mély levegő, hagyjuk kibontakozni, és felejtsük el a külsőségeket. Bár virág nem volt, és a nagyon csinos vagy is elmaradt, vártam milyen programmal áll elő. Romantikus séta, kávéház, kiállítás-nézegetés, parkban ücsörgés. Bármi szóba jöhetett nálam, ne legyen drága, mert egy kólát elfogadok első randin, de azért a több ezer forintos vacsora kínosan érintene. Mint kiderült ehhez hasonló kínos élményektől nem kellett tartanom, mert Péter felajánlotta, hogy a hidegre való tekintettel,(míg Micimackó énekel) mi üljünk be a buszváróterembe. Fogalmam sincsen miért nem hagytam ott az egészet akkor a pi***ába, valahogyan sajnáltam a srácot, és bíztam benne, hátha idővel észbe kap, és kisülhet még valami jó ebből a napból. Miután 1 teljes órája ültünk „romantikusan” a csövesekkel teli váróteremben, a koszos padokon, bűzben, és továbbra is hidegben. A micsinálsz, mittanulsz témákat kimerítettük. Ültünk ott és akkor rátört az udvarlás. Milyen szép vagy, milyen csinos, milyen fasza csaj. Már nem vágytam erre, eszembe jutott, hogy ugyan üljünk már be valahová egy kv-ra. Hát üljünk, ha akarsz, hangzott a válasz. ó hogy miért nem mondtam ezt előbb… a melegben, és kulturált környezetben kicsit több kedvem volt beszélgetni, így a döcögős kezdet után végre beindult a randevú, ha ezt még annak nevezhetem. Ekkor ért a sorozatos sokk. Szó szerint nem le, hanem feldumálta rám a ruhát mindössze 1 további óra alatt. Életcél, elképzelés, tervek semmi. Jól van, fiatal még, majd később eldönti. A sporthoz a hozzáállása, annyi, hogy a labdajátékok tetszenek neki, de fél, hogy megdobják, vagy rúgják a labdával, ezért nem űzi egyiket sem. Jól van fura rigolya, de ha a női kézilabdásokra gondolok, talán van benne némi igazság. Beszéljünk a buliról, szórakozásról, az minden korombelit összehoz. Hamar kiderült, hogy be nem tenné a lábát egy discoba, nem szereti a hangos zenét, és a sok embert, és azért reméli, ha komolyra fordul köztünk a dolog, nem járok el minden hónapban discoba. Hogy itt, hogy bírtam továbbra is szó nélkül, nem tudom. Én minden héten discoba járok, néha kétszer is, nemhogy minden hónapban. Ő nyilván más beállítottságú. Szóba került az informatika, mert ilyen tagozatra járok, és arra gondoltam, talán ebbe a témába otthon van, ha már ilyen otthonülős fajta. Beszélt 1-2 általam nem ismert játékról, majd ez a téma is leült. Gondoltam, kirándulni, sétálni biztos szeret, de elárulta, ehhez elég lustafajta. Szinte minden témából kifogytam, eszembe jutott még valami, bár ezt mindig féltem felhozni. A kocsik, a vezetés. Ez elég fiús téma, de nem szeretném, ha azt hinné, az érdekel, van-e kocsija. De mint kiderült, fél a vezetéstől, és a forgalomtól, ezért soha nem is lesz neki. Se jogsija, se kocsija.
Már szenvedtem és kínlódtam. Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy röhögjek ezen a randevún. Szabadulni akartam, de a lelkiismeretem miatt kegyes akartam lenni. Végül Péter, a következő párbeszéddel pontot tett a történetünk végére.
- Figyelj már! lassan indulnom, kell, találkozhatnánk holnap is, de csak ilyen koradélután, mert a faluba gyenge a közvilágítás, és öt után má eléggé félek hazamenni.
- Hazakísérjelek? – ez már szinte röhögéstől fuldokolva tört ki belőlem, de Péter komolyan vette, s a válasz megadta a kegyelemdöfést.
- Kedves tőled, de túl kirívóan nézel ki a falumhoz.
Talán ha azzal kezdte volna, hogy van egy saját faluja, másképp alakul a történet :D Mindenesetre megvárta a buszomat, miután tapintatosan közöltem, hogy akkor most hazamegyek. Legnagyobb meglepetésemre, ahogy fel akartam lépni a buszra, odahajolt és meg akart csókolni. Elrántottam a fejemet, és puszi lett a csókból. Hazamentem, majd kisvárosomban egy fasza kis bulival akartam elfelejteni örökre ezt a történetet. Szép vagy nem szép, a barátnőmmel sírva röhögtünk az egészen. Harmadszor kellett neki előadnom a hazakísérhetlek párbeszédet, amikor megszólalt a mobilom a disco mosdójában. Mivel el sem mentettem Péter számát, így gyanútlanul felvettem. Ez hangzott el:
- Szia cicám! Nagyon jó volt a mai randi. Nagyon jól éreztem magamat. Ha holnap hazakísérsz, bemutatnálak a szüleimnek, csak akkor ne sminkeld ki magadat. Mit csinálsz amúgy?
- Éppen bulizok, abban a discoban, amiről meséltem.
- Azt hittem megegyeztünk a discóról, és te máris elmentél?
- Péter, ez nem fog nekünk összejönni, mások az elképzeléseink. Sok sikert az életedhez.
Mielőtt reagált volna, kinyomtam.
Hat sms-t kaptam éjszaka, hogy miért szakítottam vele, és hogy beszéljük meg, és hogy meg ne csaljam a discoban. Megfenyegetett, nehogy kurválkodni merjek, mert a lányok azt szokták a discoban.
Végül összejöttem egy sráccal, majd felhívtam Pétert hajnalban.
- Péter összejöttem valakivel, kérlek, hagyj békén, mert az új pasim zabos az smseid miatt.
- Jó, de nem fog megverni?
- Ha nem keresel többet, nem.
Azóta nem hallottam róla...
Lady Devonshire
